Siker a Széchenyi Futamon

Az idei évben a sok indított járművünknek sofőr kellett, így mindegyikünk, aki tudott magának választani, kapott egy autót. Az EPR, a tavalyi győztes versenyautó méretei miatt csak az alacsonyabb, nyurgább alkatú sofőrjelölteknek felelt meg, és nem is gondolkodtam sokat, hogy ezt szemeljem ki magamnak! Az élvezete mindenek feletti volt, és sikeresen is teljesítettem a versenyen. A go-kartok után a legjobb időt mentem vele! A négy elektromos go-kart egyikét is volt alkalmam vezetni, ami élményben, adrenalinban talán még többet ad mint a pályaversenyautó. Mindkét jármű, a go-kart és az EPR nagyon komoly, már-már hihetetlen kanyarsebességekre képes. Utcai autóknál soha nem tapasztalható … Siker a Széchenyi Futamon részletei…

Gyorsan és tisztán kaland az élet…

Kedves Olvasóim, Barátok, Ismerősök!   Lehet, hogy eljött az idő, hogy hosszú hallgatás után ismét aktív bloggerré váljak, és töltsem eme óriási webűrt, remélhetőleg több érdekességgel és történettel, mint szeméttel 🙂 Első próbálkozásra a napokban bemutatom kedves Barátaimmal közösen konstruált és készített elektromos járgányunkat, mely indult és NYERT a IV. Széchenyi Futamon!!! Ime a képek és a részletek: Az EPR09 (Electron-Powered Racer) járművet a JRET-Intermotor Csapat lelkes hallgató-fejlesztői építettek, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpontjának égisze alatt. A csapat tagjai: Cseszregi Balázs       SZE-TÁT                  Villamosmérnök BSc Nagy Viktor               SZE-JRET               Járműmérnök MSc Szalai Szabolcs          SZE-JRET               Mechatronikai mérnök MSc Buczkó Attila             … Gyorsan és tisztán kaland az élet… részletei…