Blackberry Torch és semmi más

Volt a Bold, ami mindent vitt. Közben sikerült OS6-ra frissítenem és nagyon tetszett. Néha a memória hiányzott, ezért már inkább a 9780-ast ajánlom, ha valaki vesz (512 RAM), mert főként a Webkit Browser falja a MB-okat. Hihetetlen volt, hogy minden mindig működött a 9700-ason, ha kellet csak wifi-ről, ha lehetett 3G-ről itthon és külföldön is. Ám a kíváncsiság hajtott, hogy kipróbáljak egy Torch 9800-ast…

Végre sikerült beszereznem egy szinte új darabot és az első napi nyomkodás után jött a meglepetés: hogyan tudtam a Bold picike kijelzőjén eddig boldogulni?! A Torch szinte ugyanazt a látványt, falehsználóbarát felületet és funkvionalitást adja mint a 9700 OS6-tal, csak 2x akkora kijelzőn, nagy betűkkel és a tapogatás extra lehetőségével. Sokszor jól jön az érintőkijelző, hiszen gyorsan elérhető a profil választék, óra, univerzális kereső stb. Ugyanakkor megmaradt a qwerty billentyűzet és a touch-pad, fizikai menü, vissza, felvevő-letevő gombok. Nekem tetszik, hogy egykezes használat is megoldott, ugyanakkor meglepően praktikus és használható a képernyős billentyűzet – főként fektetett módban. Más operációs rendszerekkel szemben itt a menü is működik landscape módban, bár néha idegesítően gyorsan és érzékenyen lereagálja a forgatásokat. De megszokható és hasznos. A browser végre nem fagy ki memória hiány miatt, és az OS6-nak hála dinamikusan kezeli a BIS, 3G/EDGE/GPRS és wifi csatlakozást. Hála az AutoWifi proginak pedig csak akkor keresi a hálózatot ha a cellainfó alapján rögzített helyen vagyok – otthon és munkahelyen minden wifi-n megy. Így elég egy BIS és maximum egy 100 Mb-os net csomag; feltéve ha nem akarunk éjjel-nappal és útközben youtube-ozni.

Szóval a tapasztalataim nagyon jók, és tervezem, hogy egy Torch alkalmazás listát is összedobok, ami olcsó vagy ingyenes programokból fog összeállni. Most, hogy BIS-en megy az App World kis hazánkban is, sok okosságot lehet letölteni – igaz, hogy EURO-s a bolt, így amit lehet dollárért a Crackberry Mobihand shopban érdemes megvenni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s