Baby delfin született

2007-08-14
Megszületett az egyik nőstény delfin, Luna, porontya augusztus 14-én, hajnali 5 órakor. Ez az első Tortolan világrajött bébidelfin, eddig csak Mexikóban, a cancuni főhadiszálláson történt ilyen 🙂 A pici kb 1 méteres lehet és fiú. Egyenlőre csak uszkál körbe-körbe az anyjával aki segíti a levegővételben és az úszásban. A trainerek minden levegővételt jegyeznek éjjel nappal, és figyelik az állatok viselkedését. Így tudják nyomonkövetni a fejlődéstörténetet, ha gynúsat észlelnek, az állatorvos be tud avatkozni.

Baby delfin

A nyílt tengeren, vadon élő delfinek 20-25 évig élnek. Védett, nyugott körülmények között, mint pl itt Tortolán 35-40 évig is elélnek. A kifejlett példányok 2-2,2 méteresek és 150-250 kg-osak. Kedvelik a társas létet, falkákban élnek és vadásznak – pont ezért a “zárt” körülmények között nevelt példányokat nem lehet visszaengedni természetes környezetükbe. Játékosak, tanulékonyak, intelligensek és sokszor önfejűek is tudnak lenni – de az embert tisztelik, ha ők megfelelően bánnak velük. Alapvetően a vízfelszín közelében szeretnek, hiszen “csak” maximum 8 percig bírják lélegzetvétel nélkül, ugyanakkor a tengerbiológusok adatokkal igazolták, hogy képesek akár 3-500 méter mélyre is lemerülni! A bőrük nagyon sima, mert naponta 8-10-szer vedlik le, cserék a felső réteget, így meg sem kottyan nekik egy harapdálós este, amikor reggelre fognyomokkal teli a kültakarójuk. Mert ti. a szexuális életük is elsősorban a testi kontaktusból, harapdálásból és dörgölözésből épül fel – és élvezetből is csinálják, akár az emberek. A kisdelfin bedig normál körülmények között 12 hónapos vemhességet követően bukkan elő. Majd néhány hónap szoptatás után 2-3 évig marad az anyja mellett. Nevelésben 6 hónap után el szokták választani és kezdődik a betanítás; 1 évesen már képesek programokat önállóan is csinálni…

Képek az újszülöttről: http://picasaweb.google.com/viktor.brain/BabyDelfin

Baby delfin született” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s