Csodás élmények a K10D-vel

Elsőre kikristályosodott bennem egy vélemény a Pentax díjnyertes tükörreflexeséről: jó választás volt. Miért nyilatkozom így már 2-3 hét használat után? Mert a váz kialakítása számomra ideális, kifogástalan minőségű és kezelhetősége olyan egyszerű, ahogy azt vártam.

Alap tétel, hogy minél profibb gépet vesz az ember – leendő fotós vagy fotomán -, annál több tapasztalat, nagyobb tudá szükséges az igazán jó képek készítéséhez. Manapság ez a szabály, azt hiszem, kezd felborulni, hisz a drágább kompakt és bridge kameratulajdonosok igényét ki kell elégíteniük a gyártóknak. Ergo eggyel magasabb kategóriában is mindenki által használható gépet kell kínálni. A tükörreflexes vázak, illeteve belépő modellek ára iszonyatosan megindult lefelé, ugyanakkor a cégek még több – sokszor drágább – kiegészítőt tudnak ebben a szegmensben eladni. Tehát ma a piacon 5-6 márkából 1-2 belépő típust találunk, összesen majdnem 7 modell közül választhatunk. Persze vannak kicsit drágább, és középkategőria felé kacsingató modellek is – pl. K10D – melyek versenyeznek az igényesebbek kegyeiért. Amit viszont nem biztos, hogy mindenki tud, és a tesztek sem forsziroznak, hogy az emlitett felhasználóbarát kezelhetőség, illetve automata funkciók vajon melyik masinában a legjobbak?! Sajnos én sem tudom, hisz a tesztek probálnak objektívek és az átlagos érdeklődő számára érhetőek lenni. Amit viszont tapasztaltam a saját Pentax k10D-mel, az meggyőzött.

A teljesen automatikus funkciot én nem nagyon probálgattam, mert azért vettem a gépet, hogy tanuljak. Ugyanakkor a P mód annyira eltalált, hogy szerintem minden hobbifotósnak ez az álma. Az automatika gyorsan és jól dolgozik, de szinte mindenbe beavatkozhatunk: vagy záridőt, vagy rekeszt módosítunk, lehet vakuval játszani, ISO-t állítani stb. Az esetek 80-90 százalékában megoldott minden helyzetet. Amikor gondom volt, általában az erős fény-árnyék kontrasztok miatt, a fénymérővel kellett babrálnom. Vagy változtatom a mérés helyét (kiértékelő, középpontos, szpot), vagy egy kiválasztott ponton rögzítettem az AE-t (a lock gomb a hüvelykujjnál), majd fókuszálás és katt. Ahogy szerintem minden fotós csinálná, de nekem ez a gép adta lehetőségek – és a kiváló ergonómia – tanították 🙂 Amikor pedig már nem bír az automatika például a tenger csillogásával, akkor jön az M mód és beállítom a legideálisabb záridő-rekesz kombinációt.

Fontos egy profi gépnél az autofokusz (AF) pontos kezelése, mivel a lencse minősége, érzékelő nagysága miatt a mélységéleség komoly problémákat is tud okozni. Amikor kicsi, akkor egy portré tökéletes hatású, de ha mozog az alany és nem az arcra fokuszálunk, homályos “tárgyat” kapunk. Az AF auto beállitása persze igyekszik kiválasztani az általunk kinézett célt, de jobb ha magunk változtatjuk a fokuszpontot – ehhez gyakorlat és gyors reakciók kellenek. Szerencsére a K10D-n az AF beállitásaihoz dedikált gombok járnak: AF egyszeri/AF folyamatos/MF (manuális), illetve automatikus/spot (középpontos)/választható fokuszpont. Az egyik szokásos helyén az objektív mellett, a másik a 4 irányú kontroll nyilak körüli tárcsán található – szerintem hihetetlenül egyszerű, de korrekt megoldás. Szerencsére megfelelő megvilágítás, fényviszonyok esetén a világos keresőben a manuális fókuszt is bátran használhatjuk, főleg ha van időnk babrálni vele pár másodpercig. Gondot jelenthet a gép számára, ha nincs elég fény, nem tud az AF rendszer megfelelően teljesíteni és nem mindig igyekszik a segitségére a stoboszkóp-szerű vakuvillogás. A pontos fokuszálás mellett készített kép magáért beszél, érdemes mielőbb gyakorlatot szerezni benne.

A didtális fotozás egyik rákfenéje a fehéregyensúly, white balance (WB) . Ezt a fogalmat a filmes gépeknél nem ismertük. Az elektronikánakszüksége van egy referenciaértékre, amit a fehér színnel adunk meg, amihez képest a többi színt is beállíthatja. Az ún. színhőmérsékletről van szó, amit a Pentaxon felettébb részletesen tudunk állitgatni. Automatikus, félhomály, izzo stb., azaz a megszokott alapok mellett van teljesen analog opció – amikor keresünk egy fehér felületet és azt rögzitjük alapnak -, illetve három Kelvinben beállítható színhőmérséklet. Ezek úgy állíthatók, hogy egy skálán kiválasztjuk a fő értéket, majd korrigálhatjuk egy grafikus koordinátarendszerben szinenként. Amire ennek a használataát, beállítását tökéletesen el fogom sajátítani, már szerintem több ezer képet fogok ellőni. Az igazság az, hogy nappali fénynél az auto mód tökéletes, este, mesterséges fénynél állítani kell a fényforráshoz a fényképezőgépet; egyéb esetben pedig a egyedi (custom) beállítások a megoldás. Ne ijedjünk meg nagyon, az elszúrt képek nagy részét utólag, képszerkesztővel is tudjuk korrigálni, de nekem már sikerült olyan fehéregyensúly beállitással fotóznom, hogy a kép már veszített részletességéből korrigáláskor – és zajos is lett. Tehát a kétes fényviszonyok mellett készített képeknél legyünk résen a WB pontos kezelésével.

Még több gyakorlati tapasztalat következik hamarosan, addig ajánlom mindenki figyelmébe a tesztképeket:

http://picasaweb.google.com/viktor.brain

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s