Látogatás St. Thomason, U.S.V.I.

st-thomas.jpg

2007-07-18
Egynapos látogatást tettünk St. Thomas szigetén, ami az USAhoz tartozik. A Fast Ferry-vel mentünk, ami oda-vissza 40 dollárba került és 50 perc alatt vitt az amerikai szigetre, am legendás duty free (vámmentes) boltjairól és az amerikai túristák paradicsoma. Miután a tüzetesnek nem nevezhető átvizsgáláson átestünk – mint határátlépéskor szokás – felszálltunk az 55 főt efogadó hajóra, mely nevéhez méltóan gyorsan eljuttatott a nevezett szigetre. Közben sok egyéb szigetet, lakottat és lakatlant láttunk, próbáltam pár érzékletes fotót készíteni, végre elérkeztünk az amerikai paradicsomba. Nem a közeli, hanem a legtávolabbi kikötőbe “horgonyoztunk le”, ahol a nagy cruise shipek, óriási sétahajók is kikötnek 🙂 Nem semmi látvány volt beérkezni a legendás öbölbe, ahol az emberek “power boat”-okkal közlekednek, és bevett szokás a sietősebb üzletembereknek a hidroplánokat igénybe venni utazási eszköznek 😉 A partmentén cirkáló óriásbárkák itt vásárlási céllal parkolnak, hiszen a sziget olyannyira benépesedett, hogy igazi természeti szépségeket nem itt keres az ember. Amit én láttam, az olyan olcsó boltok tömkelege volt, melyek elcsábítottak engem is. Régóta áhított digitális tükörreflexes fényképezőgépemet is itt “kellett” beszereznem, miután az amerikai internetes áruházak árszínvonalát nyújtva a kezembe adták álmaim kameráját 🙂 a Pentax K10D-t. És az alku is belefért a vásárlás menetébe – hozzáteszem Carlos nem először vásárolt a rendkívül szimpatikus, megjegyzem másodrészt arany-ékszert árusító, üzletben. A vásárlás mámorában és a szükös időkeret miatt jobban körül sem tudtam nézni, de a további raktáráruházak felkeresése nagyjából le is fedte St. Thomas igazi lényegét. A tengerpart gyönyörű, de túlnépesedett az egész földdarab. így remélem a legközelebbi látogatásomkor élvezhetem a kíváló ham and eggs-eken és 150 méteres óriás tengeri cikálókon kívül a helyi jellegzetességeket…
A ferry-t egyébként éppen, hogy elértük, mivel Carlos barátaiért ment a reptérre, és még a bérautót – Ford Taurus – is le kellett raknia, de szerencsére a vámnál nem “laca-facáztak”, a kevés bevallott holmi mellett 1-2 elektronikai termék a zsebünkben, oldalunkon simán belefért 🙂 A barátok végül késtek, maradt nekik a másnapi járat, de mi szerencsésen megékeztünk Torlolára.

Képek itt: http://picasaweb.google.com/viktor.brain/StThomas

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s